Szüleink, mint a jövőképünk legfontosabb referenciapontjai

Önismerettel aktívan foglalkozóknál gyakran tapasztalom, hogy megtagadják a szülőkkel kapcsolatos munkát, mondván ezzel kapcsolatban úgysem tudok nekik újat mondani, foglalkozzunk a kérdésük megoldásával. Azt gondolom, hogy a megoldás felé vezető úton nem lehet megkerülni a legközelebbi felmenőink témáját, mert sokszor a megfelelni vágyás áll az elakadás hátterében, vagy egyszerűen az „olyan akarok lenni” vagy „olyan NEM akarok lenni”, mint anyám, apám kérdésköre, illetve a szülőktől kapott hitmondatok, értékek, melyek az odatartozás, a gyökereink fontos részét képezik.

A jövőben kétféleképpen alakulhat az életünk: hasonlóan, mint a szüleinké, vagy teljesen másképp. Amikor számunkra egyértelműnek tűnik, hogy a szüleink valamit rosszul csinálnak, lehet, hogy igazunk van, de mivel nem vagyunk a helyükben, sok mindent nem tudunk, és sok mindent csak az ő szűrőjükön keresztül tudunk, ezért valójában lehetséges, hogy hatalmasat tévedünk. Nehéz végignézni, ha a családtagjainkat szenvedni látjuk, de amíg nem kérik a segítségünket, addig legfeljebb asszisztálni tudunk a problémájukhoz, megpróbálunk átvenni a nehézségükből, de sokszor az ő életük nem lesz könnyebb, csak a sajátunkat nehezítjük meg. Amikor belemegyünk a történetükbe, nem hisszük el, hogy meg tudják oldani, akkor azt mondjuk számukra, hogy „te képtelen vagy rá, rosszul csinálod, majd én segítek, majd én megmutatom”. Ilyenkor az életünk a szüleink körül forog, az ő életük és dolgaik vannak a középpontban; ne csodálkozzunk, ha a sajátunkra már nem marad túl sok energiánk. Borzasztóan fárasztó tud lenni, amikor valaki mások életét akarja megoldani a sajátja helyett, amikor lehet, hogy ezt senki nem kérte, vagy ha várnák is tőle, kivételes esetektől eltekintve, lehetne nemet mondani rá.

Ha a szüleink életével vagyunk elfoglalva, akkor a saját életünknek nem adunk teret, és amikor azt mondja valaki, hogy csak úgy nem akarja csinálni, ahogy az anyja, apja, akkor a „ne gondolj a piros elefántra” esete áll fenn. Folyamatosan az fog lebegni a szeme előtt, amire gondolni sem akar, ezáltal nem lehet nem ahhoz képest alakulnia az életének.

Ha valaki felismeri, hogy minden igyekezete ellenére pontosan úgy alakulnak a dolgai, ahogy nem akarta, akkor két lehetősége van. Az egyik, hogy megáll, körülnéz, és azt mondja: bár nem így akartam, ha már így alakult, ez van, kezdek vele valamit. A másik pedig, hogy tovább küzd ellene. Utóbbihoz valószínűleg rengeteg dolgot kell majd megváltoztatnia, és jó eséllyel elveszít egy sor olyan dolgot, ami tulajdonképpen nem is működött olyan rosszul. Amikor azt nézi valaki, hogy mit nem akar, milyen nem akar lenni, akkor általában nem számolja hozzá a járulékos dolgokat, amik akkor vannak, ha úgy csinálja, és nincsenek akkor, ha nem úgy csinálja.

Szüleink által számos olyan jellemzője van az életünknek, amin nincs lehetőségünk változtatni. Mivel a családon keresztül sok körülmény egyezik a szüleinkével, ezért gyakran adódnak hasonló választási lehetőségeink, mint nekik. Természetesen változik a világ, felgyorsult, és adott esetben sokkal több lehetőség áll előttünk, mint előttük. Mégis azok a lehetőségek emelkednek ki számunkra a sok közül, amik ismerősek, amikkel már találkoztunk, amit előkészítettek nekünk.

Egy adott élethelyzetet, történést is számtalan módon lehet definiálni, értelmezni, értékelni, de nagy valószínűséggel a saját definíciónk közelebb lesz a szüleinkéhez, mint általában másokéhoz. Nem érdemes lenézni, amit a szülők tesznek, hiszen általuk olyan értelmezési keretet nyer a világ, ami megkönnyíti a döntéseinket adott élethelyzetekben. Hasonlóan segítenek minket, mint a sztereotípiák: a rengeteg információból néhány válik fontossá, és ezáltal könnyebben tudunk eligazodni. Látunk egy pontot, amihez képest jogunk van megállapítani, hogy nincs jó helyen, vagy nem teljesen úgy van, de mindenképpen ehhez viszonyítva fogunk dönteni. Korábbi tudásunkra egyszerűen szükség van ahhoz, hogy adott esetben túlnőjünk rajta, és a komplex folyamatok közt meglássuk, hogy valamit egészen új minőségben is megélhetünk. Nem rosszabbul, nem jobban, hanem másképp. Érdemes sok mindent megtanulni a szüleinktől, a szüleink által, mert minél többet tudunk, annál nagyobb esélyünk van újfajta megoldások meglátására az adott keretrendszeren belül.

Sokszor pedig hosszas keresés után rájövünk, hogy mégis csak az első verzió volt a legjobb. Ha nem is szüleink minden lépését követve, de érdemes időben elköteleződni, és minél kevesebb stresszt csinálni magunknak. Ha eldöntünk valamit, és afelé tartunk, akkor legalább az bizonyossá válik, hogy hová szeretnénk eljutni. Az utat pedig saját magunk módján alakíthatjuk, hiszen azonos célhoz több féleképpen is el lehet jutni, illetve különböző célhoz is sokszor azonos irányba vezet az út. Ne ijedjünk meg az ismétlődésektől, inkább tapasztaljuk meg, és próbáljuk megérteni, hogy mit is akarnak mondani számunkra.